Rólunk

 A Debrecen Városi Lövész Egylet jogelődjét az MHSZ Kiszöv Lövész Klubot 1971-ben alapította meg az ipari szövetkezetek hajdú-bihari szövetsége. Kezdetben az ifjúság honvédelmi nevelésével foglalkozott és tömegsporttal kapcsolatos igényeket elégített ki. Később, mivel a klub Varga István alapító elnök vezetésével jó anyagi és technikai feltételeket tudott biztosítani a versenyzéshez, sikerült a legjobb versenyzőket leigazolni. Az első komoly eredményt 1978-ban Pálfi Attila érte el. MHSZ országos bajnoki címét többek között az olimpiai bajnok Hammerl Lászlótól kapott fegyvernek köszönhette. Ehhez a korszakhoz fűződik még a Rontó Tibor, Boldog Zoltán, Győrfi Tibor és Rácz Péter alkotta standard puskás csapat sikere. A klub első igazi nagy fogását Nagy Lajos leigazolása jelentette, hiszen a ma már szakosztályvezetőként és edzőként működő versenyző később minden idők legjobb sportpisztolyos eredményét érte el a moszkvai olimpián. A nyolcvanas évekre a hazai lövészsport egyik meghatározó klubjává nőtte ki magát a debreceni Kiszöv. A Hangácsi Viktor, Rontó Tibor, Szirmai Tamás összetételű junior csapat például megverte az akkori kisöbű sportpuskás korosztályos válogatottat. Egyéniben szintén dobogós helyeket szereztek az országos bajnokságokon. A pisztolyos Ágh István fiatal kora ellenére örökös magyar bajnok lett, hiszen serdűlő korától nem talált legyőzőre. Az 1990-es moszkvai világbajnokságon pedig tagja volt a szabadpisztolyos számban győztes magyar válogatottnak, míg egyéniben egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett. Ekkor azonban már a Debrecen Városi Lövész Egylet sportolójaként aratta sikereit. A rendszerváltás ugyanis az MHSZ sorsát is megpecsételte, így annak klubjai vagy megszűntek vagy mint a debreceni is, átalakultak. Az anyagi források elapadása miatt egyre nehezebb helyzetbe került klub jogutódjaként jött létre 1990-ben a Debrecen Városi Lövész Egylet.Elnöke továbbra is az 1981-ben megválasztott Imre Attila lett, míg az ügyvezetői teendőket a világbajnok Ágh István edzője, Csathó György látta el. Tanítványa a barcelonai olimpián egyéniben a 6. helyen végzett. Mellette Nagy Lajos is a legjobbak közé tartozott hazai viszonylatban. Egy évre leigazolt a DVLE.-hez Bereczki Sándor is, aki többszörös országos bajnok és csúcstartó volt. Az újabb váltás 2000 év elején következett be. A közgyűlés az egyesület fokozódó anyagi nehézségeinek kezelésére Imre Attila helyett, Varju Miklóst választotta meg elnöknek. Időközben a lőtér törvényes lehetőség folytán, ingyenes tulajdon szerzéssel a DVLE tulajdonába került. A lőtér adottságainak jobb kihasználása, valamint a taglétszám növelése érdekében a pisztoly, puska szakosztály mellett magalakult a szituációs szakosztály is. A kommandós kiképzéshez hasonló lőgyakorlatok rövid idő alatt népszerűek lettek, amely mintegy húsz százalék létszámnövekedést jelentett. Ettől kezdve egyre több fegyveres szolgálatot ellátó vagyonvédelmi cég veszi igénybe alkalmazottai kiképzésére a lőtér szolgáltatásait. Az évvégére a kb. 160 főre emelkedett tagság fele rendelkezett rajtengedéllyel, akik inkább az úgynevezett szabadidős versenyeken jeleskedtek. A nagy kaliberű pisztolyos női csapat és a sportpisztolyos férfi csapat első helyezést szerzett az országos bajnokságon. Sportpisztoly egyéniben Tanka Tibor ezüst-, a légpisztolyos Fazekas Valéria pedig bronzérmes lett. Egyesületünk 2001-ben ünnepelte megalakulásának 30 éves évfordulóját, melyre meghívta a régi egyesületi tagokat is. Ebben az évben versenyzőink is a hagyományokhoz méltóan szerepeltek. A profiknak rendezett országos bajnokságon légpisztolyban Ágh István a negyedik, Tanka Tibor az ötödik helyen végzett. A szabadidős OB-n a sportpisztolyos csapat és a központi gyújtásos kategóriában Nagy Lajos aranyérmet szerzett. Ebben az évben az utánpótlás is kimagasló eredményt ért el. A diákolimpián a fiú csapat légpisztoly 20 lövéses számban aranyérmet szerzett, Nádasdi Attila pedig harmadik lett egyéniben. A serdűlő OB-n a csapat és Tóth Arnold is ezüstérmet szerzett.

Sportlövészet Debrecen

A DVLE